Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Nem is vették nyilvántartásba Roland Alexet.
A Gattyán György nevével fémjelzett Megoldás Mozgalom színeiben induló Roland Alex mátészalkai jelölt hiába nyújtott be az előírtál több, 576 ajánlást, abból csak 148-at tudtak elfogadni – derült ki a mátészalkai önkormányzat honlapján közzétett hétfői keltezésű határozatból.
Az elutasító határozat indoklásában azt írják, hogy a helyi választási iroda összevetette az ajánlóíveket a központi névjegyzék és a választókerületek adataival, és ebből állapították meg, hogy az érvényes ajánlások száma nem éri el a nyilvántartásba vételhez szükséges 500-at. Mint kiderült, többszörös ajánlás miatt 3, „egyéb okból” pedig 425 ajánlásról állapították meg, hogy érvénytelen.
A határozat szerint Roland még február 12-én igényelt kétszáz ajánlóívet, majd a törvényes határidőn belül, február 17-én be is nyújtott 72 darab kitöltött ajánlóívet. Miután a helyi választási iroda vezetőjének helyettese a jelölt saját kérésére még aznap tájékoztatta Rolandot az eredményről, ő másnap újabb kétszáz ajánlóívet igényelt.
Nyitókép: Roland Alex Facebook-oldala